Hét település (Fityeház, Molnári, Murakeresztúr, Petrivente, valamint Semjénháza, Tótszentmárton és Tótszerdahely) adja Dél-Zala egyetlen nemzetiségi területét. Az itt élő, majd nyolcezer, magát horvátnak valló állampolgár megőrizte sajátos szokásvilágát, hagyományát, tárgyi kultúráját és nyelvét is. Ezzel a magyarországi szórvány horvátság jelentékeny területét alkotják.

Bár a Mura menti horvátok a többi magyarországi horvát népcsoporthoz képest őslakosnak tekinthetőek, mégis nagyrészt Kanizsa török alóli felszabadulása után, valamint a Rákóczi- szabadságharcot követően költöztek mai lakóhelyükre. Ez a népcsoport nyelvjárás és kulturális jegyek szempontjából meglehetősen egységes.

A Magyarországra költöző horvátság viszonylag gyorsan beilleszkedett, amit megkönnyített a vallási hovatartozásuk is. Ugyan legnagyobb részük jobbágy volt, de hamar kialakult a horvát földbirtokosság, nemesség is: Adamovicsok, Latinovitsok, Rudicsok, stb. Ez a nemesség a 18. században még beszélte ősei nyelvét, de később teljesen magyarrá vált. A 19. század közepétől kezdve pedig a gyorsan asszimilálódó magyarországi horvát nemesség és polgárság már egyre kevésbé biztosított anyagi hátteret a horvát kultúrának, mely a 20. század közepére szinte teljesen a népi kultúrára korlátozódott. Trianont követően jelentős asszimilációs nyomás nehezedett a hazai horvátokra is, bár ez a zárt falusi közösségekre kevésbé hatott. Azonban 1945 után a horvát nyelvű oktatás megszüntetése és a hagyományos paraszti közösségek bomlása hozzájárult az asszimiláció felerősödéséhez.

A történelmi viharai ellenére nagyrészt megőrizte az itt élő horvátság identitását és erejét, melyet jól példáz az az összefogás, mely keretében felépült Molnári, Semjénháza vagy épp Tótszerdahely temploma. Illetve ugyanezt erősíti meg az a pezsgő kulturális és közösségi élet, melyben szorosan együttműködnek a Mura túlpartjának horvát településeivel is. Szép példa erre a tótszentmártoni fiatalokból álló Sumartonski Lepi Dečki tamburazenekar, vagy a már több mint 20 éve működő murakeresztúri Rozmaring Asszonykórus is.

Az együttműködés él intézményi szinten is, amire jó példa a "Zrínyiek nyomában" közös EU-s projekt is. Mindennek hátterét a murakeresztúri Zrinyi Miklós Általános Művelődési Központ, a tótszerdahelyi Zrinyi Katarina Kistérségi Horvát Általános és Alapfokú Művészeti Iskola vagy épp a molnári Körzeti Nemzetiségi Általános Művelődési Központ. biztosítja. A hagyományok bemutatását segíti a Mura menti horvát helytörténeti kiállítás Tótszerdahelyen, vagy épp a különböző fesztiválok, mint az Országos tambura-találkozó, és az országhatáron átívelő Teli Tál Fesztivál és benne a molnári Mazanica napok, a tótszerdahelyi Rétes fesztivál, és a tótszentmártoni Prósza, bor és tambura fesztivál, stb.

A Mura-menti horvátok valamennyien a kaj dialektust beszélik, melynek központja Zágráb, és ezen, a szlovénhez leginkább hasonlatos nyelvjárásban alkotott például Zrinyi Péter is. Érdekesség, hogy három horvát dialektust különböztetnek meg, s mindezt a "mi" kérdő névmás különböző változatai szerint, úgymint što (sto), kaj (káj) és ča (csá).